A forma terjedelmi korlátai miatt természetesen nem lehetséges a téma részletesebb bemutatása, de megpróbálom alapjaiban körvonalazni a gumiipar ezen ágát. A gumiipar – így a lufigyártás – alapvető anyaga a kaucsukfa nedve, amit hordókba kiszerelve másként LATEXnek is neveznek. Egy kaucsukfa csemete látható az alábbi linkre kattintva:
hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Hevea_brasiliensis1.jpg Latin neve: “Hevea brasiliensis”, onnan ered, hogy Dél-Amerika őserdeiben terem, nevezetesen Brazíliában. Az idők folyamán sikeresen telepítették be Dél-Kelet-Ázsiába, Malaysia-ba is.
Az autógyártás hajnalán maga Ford is megpróbálkozott a mesterséges termesztésével – a nagy biznisz reményében (autógumik) – mégpedig Dél-Amerikában, de sikertelenül. Pedig írdatlan összegeket és élőmunkát fektettek a projektbe. A végeredmény hatalmas őserdő pusztítás és kudarc lett. Nem vették figyelembe a speciális igényeit és sérülékenységét. Csak ültették hideg mérnöki precízitással, érzéketlenül, mint paradicsomot a Kiskunságban.
Tehát ott tartunk, hogy LATEX. Ezt úgy nyerik a fából, hogy annak törzsén, ill. kérgén átlós bemetszéseket ejtenek egy éles eszközzel – lásd itt: hu.wikipedia.org/wiki/Kaucsuk – majd annak alsó végéhez elhelyeznek egy kis tálkát amibe a nedv belecsurog. Ezt bizonyos időközönként összegyűjtik hordókba. Valószínűleg nem egy embert alkalmazva erre a kis “természetjárásra”. Az élőmunka sajnos itt sem nélkülözhető. A hordók persze a világ minden részére elkerülnek, lehetőleg még frissen, mert a benne lévő tejszerű folyadék bizony viszonylag rövid idő alatt képes jó állagú kocsonya formájára változni. A latex ára persze elég borsos. Minekután célbaért, már meg is érkeztünk a gumiipar legfontosabb kiindulópontjához.
Szigorúan a lufiknál maradva: Ebből az alapanyagból kevernek ki – különféle fontos kiegészítő anyagok hozzáadásával – különböző gumikeverékeket, ill. latexkeverékeket. Ezeket a fontos hozzávalókat – egymáshoz keverve speciális golyósmalmokban finomítva – nevezzük ezután “diszperzióknak”, féltve őrzi minden gyártó. A lényeg a részletekben van – mondanánk – és ez itt is igaz. Gondoljunk csak a neves autógumi gyárakra és a Forma 1-re, ahol az abroncsok minőségétől el is dőlhet egy-egy futam végeredménye. (ez csak kis kitérő)
Ami tehát azonos az a latex, ami különböző az a diszperzió és a felhasznált vulkanizálási technológia. A végeredmény ezek alapján változik. Ilyen lufi… olyan lufi, mármint hogy milyen rugalmas, nyúlékony, stb. Alap esetben (diszperzió nélkül) a latexet vulkanizálva a végtermék inkább nyúlósnak mondható mint sem rugalmasnak. Felfújás után leengedve egy kitágult reklámszatyorra, vagy egy unalmunkban kinyújtott rágógumira emlékeztet. Apropó: a rágó is latexből készül (még egy kitérő, bocsi). Persze diszperzió nélkül nem csinálják. Ha viszont elsokallják a mennyiségét a keverékben, akkor egy masszív gumitömlőt kapunk a vulkanizálás végén, ami inkább hasonlít egy vízhordó tasakra, mint egy lufira. Maximum egy hidraulika szivattyú segítségével lehetne felfújatni.
Hogy mi kerül a diszperzióba?.. jogos kérdés. Alapvetően KÉN ami a gumi elsődleges vulkanizáló anyaga. Valamint gumiarábikum (kordofán), felületi feszültség csökkentő anyagok, titánium oxid ami a fedést biztosítja, kaolinok és még ki tudja mi és mi nem, a gyártóktól függően. Mint említettem féltve őrzik ennek titkát. Hosszú évtizedek kísérletezgetései után, empirikus úton állítják össze receptúráikat.
A folyékony latex + diszperzió keveréket kádakba öntik -talán inkább akváriumokhoz lehetne hasonlítani ezeket-, amiknek a teteje nyitott. Előzőleg a lufik formájának megfelelő kialakítású üveg, porcelán vagy fémformákat – esetleg műanyag – készítenek, öntenek, csiszolnak, amiket egy tartólécre, vagy keretre erősítenek. Megfelelő előkezelés után ezeket a formákat a tartóléceknél fogva a keverékbe mártják bizonyos ideig. Ez néhány másodperc lehet. Majd azokat visszaemelve, azok felületén kvázi kirakódik (koagulál) egy vékony filmréteg a keverékből. A vastagsága attól függ, hogy mennyi időt töltött a forma a “fürdőben”, valamint a fentebb említett előkezeléstől. Egyébként ennek állaga ebben a fázisban még roppant sérülékeny, kézzel simán letörölhető, ledörzsölhető. Vastagsága néhány tizedmm. A formák előkezelése azt a célt szolgálja, hogy bemártásukkor a koaguláció folyamata minél egyenletesebb, adott esetben gyorsabb legyen, bár az utóbbi nem mindig szerencsés, mert a vastagság nem lesz egyforma a forma aljánál és a tetejénél, hisz nem töltenek egyforma időt a keverékben. Az alja merül be először és az hagyja el utoljára a fürcsit. Előkezelésre u.n. koagulens fürdőt használnak, ami lehet kalcium kloridos, vagy kalcium nitrátos alapú. A nitrátos inkább vizes oldatú, míg a kloridos változat vegyszeres, denaturált szesz alapú. Utóbbi gyorsabb koagulációt tesz lehetővé és jobban elfedi a formák esetleges sérüléseit, szennyeződéseit, mivel cukrot is tartalmaz amihez ragadóssága miatt jobban “vonzódnak” a kaucsukban lévő elemi részecskék. A nitrátos viszont sokkal egyenletesebb filmet eredményez a formán és vékonyabbat is a lassúbb kirakódás végett. A cukor hiánya miatt viszont körülményesebb technológia. Mégis ez lehet a célravezetőbb és gazdaságosabb ha sikerül megoldani a nehézségeket és beállítani a technológiát.
A keverékből kiemelt formákat azután vulkanizáló kemencébe rakják, ahol pontosan beállított hőmérsékleten és ideig ! szárítják, vulkanizálják. A kén mennyiségétől és a hőmérséklettől függően lesz a gumi -a lufi- olyan rugalmas vagy nyúlékony amilyen. A szinezést úgy oldják meg, hogy minden színnek külön kádat alkalmaznak, amikbe a keverékeket spéci festékek hozzáadásával színezik. Itt is körültekintően kell eljárni, mert a használt festékek is módosíthatják az alapkeverék tulajdonságait (sűrűségét. PH-ját, felületi feszültségét, stb.) amik változtathatják a kirakódás minőségét. Ügyelni kell még a keverékek higítására (vízzel történik) hogy megfelelő számú részecske lebegjen a keverékben és hogy az esetleges légbuborékok eltávozzanak könnyen, hisz azok lyukat eredményeznének a kialakuló filmen. A felületi feszültség csökkentése is fontos, hogy a forma a bemártás kezdetén akadálymentesebben tudjon a keverékbe merülni.
A kemencéből kivett már vulkanizálódott lufiformákat talkumba vagy szappanos oldatba húzzák (fújják) le kézzel, vagy speciális pneumatikus eszközzel a fém, ill. üvegformákról, hogy ezáltal ragadásmentesítsék. A többi már könnyen elképzelhető.
Érdekes adalék lehet, hogy pl. az óvszerek gyártási folyamata is nagyban megegyezik a lufikéval, azzal a különbséggel hogy sokkal higiénikusabb és precízebb körülmények között történik. Az automatizáltsága is jobban megoldott. Valamint kiegészül gyártás közbeni minőség ellenőrzéssel is hiszen hibás, lyukas termék esetén az esetlegesen utólag felmerülő problémát nem lehet egy másik termék használatával kiküszöbölni.
A fenti rövid és nem túlságosan alapos ismertetőt azért tudtam itt leírni, mert a rendszerváltás előtt magam is küzködtem e tevékenységgel néhány évig. Sajnos azonban a piaci liberalizáció keretében elsőként vesztettük el képességünket a versenyre a több évtizedes technológiai, tapasztalati előnyben lévő nyugat-európai, amerikai és egyéb külföldi, tőkeerős gyártókkal szemben, akik úgy szabadultak kis hazánkra, mint feltüzelt vérebek a frissen fialt mezei nyúlra. Minden gyorsan változott és változik azóta is.
Ami a gumiipar más oldalait illeti, azokról elmondható, hogy a természetes kaucsukon kívül alkalmaznak még szintetikus kaucsukokat is, amivel a gyártási költségeket csökkenthetik. Ezeket különböző arányban keverik a végtermék elvárt tulajdonságai szerint. Példának okáért a már hivatkozott abroncsgyártást említhetnénk, ami igen kacifántos és rejtélyes terület. A kaucsukon kívül használnak még kormot (ettől feketék az abroncsok) töltőanyagnak, szilikátot, acélt és szöveteket. Itt ugyan eredeti méretének többszörösére nem kell felfújni a végterméket – amit mellesleg jól kell elviseljen – mint a lufi esetében, de helyette elsőszámú szemponttá lép elő a termék tartóssága együtt a tapadási tulajdonságaival, valamint a különböző időjárási viszonyoknak való kitettséggel szembeni ellenállása, öregedésállósága de főként a biztonsági szempontok érvényesülése. A versenysport pedig csak tovább élezi ezt a helyzetet. Magyarországról említhetnénk az egykori TAURUS gumigyárat, ami sajnos szomorú sorsra jutott.
Óhegyi Győző
Lufi Dekor